Csütörtök reggel csak később mentem be, konzultálni kellett a forgalomszámlálós feladatról.
Aztán volt egy lyuk, amikor a ugyanazt a feladatot magyaráztam Zuzanának. Délben kimentünk a főbejárat elé, ahol már várt a busz. Indultunk Århusba [ejtsd: óhúsz]. A szép hosszú nevű tárgyunk keretében, tanulmányi kirándulásra vittek minket. A tárgy neve: Útépítési munkák tervezése és kivitelezése városi környezetben. A meglepetés a buszon ért először: szendviccsel vártak minket, mivel a túra az ebédszünet idejét is igénybe vette. A szendvicshez üdítő is jár, ha szomjasak vagyunk, menjünk csak előre a sofőr melletti hűtőládához. Na, itt ért a másik meglepetés: volt benne sör is. Azért inkább nem ittam, mintha rendőr lennék, szolgálatban. Háromnegyed óra alatt értünk be. Láttunk egy az út mentén leparkolt 727-es Boeing-et. Mint most kiderítettem, egy reklám- és kommunikációs ügynökség tette oda, hogy felfigyeljenek rájuk. Hát, sikerült! Kiszállás után kobakot kaptunk a fejünkre, aztán befordultunk a sarkon.
A Vesterbrogade nevű, egyébként igen forgalmas utcában áll a bál – túrnak-fúrnak-faragnak, a markolók meg markolnak, úgyhogy autók nincsenek. Vannak viszont gödrök, szép nagyok, meg olyan 170-180 centi körüli csövek. (Vittem a fényképezőt, vannak „csöves” képek!)
Körülnéztünk, kérdeztünk ezt-azt, mondtak ezt-azt, aztán tovább sétáltunk. Ha jól vettem ki, akkor a város szennyvízhálózatát alakítják át éppen; ehhez irányítják új irányokba az esőt és a szennyvizet. A második látványosság egy átmeneti szennyvíztároló volt, na, az épp olyan volt, mint egy nagy emésztőgödör! Csak kicsit nagyobb!

Aztán már mentünk is vissza, időben be is értünk. Hihetetlen, mennyire olajozottan ment a program! Nem hittem volna, hogy visszaérünk. Elkértem Zuzanától a gépet, hadd romboljak le rajta mindent, hogy valami jobbat építsek neki egyesekből és nullákból (programból, a számítógép-mentesek kedvéért). Egy levezető angolóra után hazajöttünk, és neki is estem. Éjfélig azt csináltam, este már ment rajta sok minden, látszott a vége. Pénteken nem kellett bemenni, úgyhogy délelőtt még ezt a gépet bütyköltem, kész is lett kora délutánra. Mivel egész nap ronda idő volt, inkább ki sem tettem a lábam. Volt mit csinálni itthon, „hegesztettem” a különböző feladatokat…
Zuzanát szombat dél és egy között vártuk, hogy jöjjön a számítógépéért. Előtte még elszaladtunk a közeli boltba, hátha van valami kihagyhatatlan ajánlat. Volt. Csirkefalatok rántva, 2,5 kilós csomagban, a henteshez képest féláron. Vigyük? Vigyük. Jó, de nem fér be. Akkor kérdezzük meg a fiúkat!
Úgyis haza kellett jönni, átadni a számítógépet, hát megkérdeztük, és kaptak az ajánlaton, feleztünk. Bár ne tettük volna! Lehet, hogy látott csirkét a falat, de csak jó messziről… Na, azért majd csak elfogy!
Csoporttársunk vásárlásból érkezett két kisfiával, mindkettő óvodás, és életkorukból adódóan nagyon aranyosak. (Állítólag én is voltam 5-6 éves és aranyos is :) ) Megszeppenve nézelődtek míg mi rejtélyes nyelven beszéltünk, aztán anyukájuk még pénzt is adott nekem. Annyi bizonyos, hogy amikor beszéltek, akkor a [pocsitács] szót igen gyakran hallottam, szerintem a számítógépet jelenti. (És utánanéztem: bizony, a počítač a számítógép!)

Miután elvitte, Enci a csirkefalatokért ment, én meg a messzi Lidl-be a szokásos zsömlénkért, meg tarjáért, mivel épp olcsón adták.
Jól bevásároltam, a narancsok már be sem fértek a hátizsákomba, kénytelen voltam a kormányon szállítani. Épp egy Lidl-otthon távra találták ki a narancs tartóhálóját: csak az udvaron szakadt ki, és nem menet közben!

Délután megint csak a munka, a munka volt, egészen estig. Lefekvés előtt filmet néztünk: a Philadelphiát, 1993-ból. Tom Hanks, Denzel Washington és Antonio Banderas főszereplésével. Végül is érdekes volt, nem bántam meg, hogy láttuk.

Vasárnap főzőnapot tartottunk. Már egy hete legalább palacsintáért áhítoztam, szóval reggel elhatároztuk, hogy lesz. Vettük a tarját, abból is kellett valamit csinálni. Ahogy vágtam le róla a csontot, szöget ütött a fejembe: a csontból nem lehet levest főzni? De! Így lett húsleves (ugyan répa nem volt, mert elfelejtettünk venni előző nap), aztán brassói is született. Hogy dolgozzunk is valamit, erőltettük a fejünket az íróasztalnál, aztán kezdtünk a kísérleti palacsintasütésbe. Sütni sokszor volt már alkalmam Nagymamával, de a tésztát még soha nem kevertem ráadásul még szita is kellett volna, hogy ne csomósodjon a liszt. Hát, csomósodott, aztán áthidaltam a problémát egy zöldségmosó lyukacsos tállal :) És finom lett, bár csak 11 darab készült, épp a kísérlet, meg a késői időpont miatt.

Hétfőn zord fellegek voltak az égen. Ezt még reggel nem láttam, csak azt tudtam, hogy sok munka vár rám, mert csütörtök éjfélre le kell adnom az 5-7000 szavas fogalmazást, és épphogy 1000 szó van eddig… (folytatás következik, addig is lehet kobakos Encit és Jancsit, meg csoporttársakat nézegetni, avagy szombati ző’ccséges menüt, avagy Jancsit amint a számítógépek magához bilincselték!)

Ui: mennyivel könnyebb megírni egy közel 800 szavas bejegyzést, mint ugyanennyit a buszterminálokról!