Érdekes szám a huszonkettő. Például 22 egész hetet vagyunk itt Dániában. Ebből már nem egész 6 hét van hátra csak. Egy tisztességes gipsz is tovább van az ember kezén/lábán! Amolyan jó magyar szokás szerint, sírva vigadok emiatt: már csak hat hétig kell család, barátok, otthon nélkül bírni. Ugyanakkor az érem másik oldala: most kezdjük csak igazán élvezni, hogy itt vagyunk! Egy hét múlva ilyenkor leadjuk a projektet, és végre utazhatunk! Végre megjött a tavasz, az orgona is elvirágzik lassan, napközben akár 20 fok is lehet… (Tudom, nevettek ezen, de itt nagy szó ez!) És pont most kell hazamenni…?
De nem is emiatt mondom én, hogy huszonkettő. Az angolvizsgánk összesített eredménye ez, Enci tízest, én tizenkettest kaptam. Ez a hétlépcsős dán osztályzási skála tetején van :) Úgyhogy szereztünk plusz 5-5 kreditet.
Ahogy említettem, megjött a tavasz, egyre több jelét látni ennek. Például azt is, hogy van bátorságunk elmenni biciklizni, csak az élvezet kedvéért, anélkül, hogy jégtömbbé fagyottan esnénk le onnan. A jó múltkor a Bygholm Sø-t kerültük meg. Itt készült néhány napsütötte kép rólunk, lehet böngészni a képek között! Ez még akkor volt, mikor kempinget kerestünk itt a városban. Azóta voltunk egy másik tó-kerülő túrán is: a Nørrestrand-ot kerültük meg; ez tulajdonképpen nem is tó, hanem tengeröböl, de lényeg a lényeg, van körülötte gyönyörű dombos-völgyes út, kis falvakkal, friss, zöldellő búzakalászokkal, sárgán virágzó repcemezőkkel, legelésző tehenekkel, pont úgy, ahogy az útikönyv képein látszik, és pont úgy, ahogy, ha költő lennék, megverselném. De nem vagyok költő, még prózaíró sem.
Csütörtök este tértek vissza a többiek Koppenhágából, rendkívül szép pirosra sülve. Pont akkor kellett felvenni a jövő félévi tárgyakat is, ami meglepően jól sikerült: míg a többiek otthon panaszkodtak folyton-folyvást, addig mi Dániából fél óra alatt letudtuk a fontos tárgyakat, és jöttünk is haza, hogy tálaljuk a vacsorát. Ami igazi dán specialitás volt, a Smørrebrød (ejtsd: szmörbröd, de úgy, mintha egyszerre 10 db rágógumi is a szádban lenne, és még a nyelved alá egy követ is betennél). Előző nap magunk is megkóstoltuk az üzletben ezt a különlegességet; aztán rájöttünk, hogy csütörtök ünnep lévén (Christi Himmelfart) zárva lesz minden, tehát, ha Smørrebrød-öt akarunk adni vacsorára, kénytelenek leszünk magunk csinálni. A magunk végül Enci lett, mivel én meg darázsfészket sütöttem. Az eredmény gyönyörű lett, ha megnézem a fényképeket, mindig megéhezem kicsit :)
És ha már itt tartunk, még egy gasztronómiai merényletről be kell számolnom: a víziszörny-levesről. Tulajdonképpen az úgy volt, hogy egyszer egyedül mentem vásárolni, és felügyelet híján :) vettem egy csokor póréhagymát. Valamit kellett vele csinálni, ezért levest főztünk belőle; és azóta többször ismételtük is, mert nagyon finom. Csak épp úgy néz ki, mintha zöld kis víziszörnyeket főztünk volna meg.
Pénteken bevásárlással töltöttük a nap első részét, hogy aztán ebéd után felkerekedjünk, és megnézzük a korábban már emlegetett jellingi rúnaköveket. Kékfogú Harald állíttatta őket még az előző ezredforduló előtt (940-től 985-ig uralkodott), szülei, Gorm király és Thyra emlékére, valamint a sajátjára, amiért elfoglalta Dániát, Norvégiát, és kereszténnyé tette őket. A bolond időjárás ide egy kis napsütést osztott szerencsére, nagyon szép volt. Aztán visszakanyarogtunk Vejlébe, ahol már korábban jártunk Enci szüleivel is, de még mindig kedves kisváros.
Amiket érdemes nézegetni: ők még múlt hét vasárnap vonultak az ablakunk alatt, oda:
És vissza:
Bygholm Sø:
Gasztronómia felsőfokon :) Smørrebrød-del, víziszörny levessel
Jelling
Vejle 2.
