Szolgálati közlemény: miután kész lett a bejegyzés, megnéztem, és kilométer hosszú lett!
Hétfőn az igazak álmát 9 és tíz között szakította meg az ébresztőóra. Miután bekapcsoltam a telefonom, ékes dán nyelven érkezett üzenet arról, hogy két nem fogadott hívásom volt egy dán számról. Visszahívtam. Elég gyatra angolsággal beszélt, kiderült, egy bizonyos Carsten hívott, csomagról is volt szó, de mivel nem tetszett neki, hogy értetlenkedtem, ezért letette másfél perc után, se szó, se beszéd.
Dél előtt, a ház ajtaján cetli fogadott, névtelenül, de DPD emblémával: ez biztos a miénk lesz! (Beljebb nem juthatott Carsten, mert csak kártyával nyílik az ajtó.) Persze a cetli is ékes dán nyelven volt, így az első óránk végén megkérdeztem a tanárt, elmondaná nekem, mi áll itt? Fel is hívta nekem az ott látható telefonszámot, de azt mondták neki, jelentkezzek be az internetben a csomagért. Ott már találtam angol nyelvű írást is, meg egy kedves elírást: a dánok a Jánossal nem tudtak mit kezdeni, így lettem Janus. :) Száz szónak is egy a vége, szerdára kértem egy újabb kiszállítást. Reggel 8 és este hat közé ígérték. A délután csoportmunkával telt el, Enci, William és David társaságában (franciák, természetesen), de befejeztük a szerdai határidő előtt a munkát. Mivel volt mit csinálni, Encinek meg fél 8 után volt találkozója a projekt supervisor-ral, én is bent maradtam. (Otthon amúgy sem ment épp az internet, szóval, ha csak egy szótár kellett volna, akkor is hoppon maradok.)
Nem sokat meséltem az egyetem külleméről. A főbejárat rögtön a Canteenhoz vezet, ezt én ösztönösen aulának hívnám. A tér két oldalán erkélyek vannak, két emeleten is. A csoportmunkákhoz az első és a második emeleten külön teret alakítottak ki. Az elsőn, Szputnyik néven fut a terem, a másodikon Apolló néven. Éljen a politikailag korrekrt űrhajózás! Mindkét terem kör alakú, a fenti üvegfalakkal, az alsó nyitott. A kör mentén 5-6 különböző színben pompázó asztal van. Mindegyikhez 6-7 szék és egy szép nagy (90 centi körüli) szélesvásznú képernyő tartozik. A csoportmunkánál így nem egy 15 colos képernyőt kell nézni, hanem kényelmesebben lehet így dolgozni. Ki is használtuk!
Mindezt csak azért mondtam el, hogy elkezdhessek úgy egy mondatot: „Ültem a Szputnyikban éppen, amikor…”
…Amikor felcsendült a zongora. A földszinten áll egy zongora, feltűnés nélkül, szürke vászon alatt. Egy kívülálló azt gondolná, a zongora összes felnyitható, mozdítható alkatrészét lakat védi, épp, mint otthon az iskolában. Nem ám itt! Nem tartott tíz percnél tovább a varázslat, nem játszott összefüggő darabot az illető, de én nagyon élveztem! Meg is állapítottam: nem is olyan rossz itt egyetemre járni! Egyébként Philippe játszott, akivel majd a projektemen dolgozni fogok. Bár nekem már kicsit zavaros ez a projekt szó, mivel itt szinte minden leadandó feladatot projektnek hívnak. De nem baj.
Nyolc után jöttünk el, sötétben és hidegben. A hűtőben várt a kelt tészta, gyorsan nyújtottunk egy kis tepsinyit, és pizza lett belőle. Aztán még olvasni kellett egy kis kifutópálya-tervezést az ezerkoronás könyvből. A könyv. Szabadkozott a tanár, kicsit drága, de ez az egyik legjobb, és jó ha megszerezzük, van pár példány a könyvtárban. Meg kapható az egyetemi könyvesboltban. A könyvtárban egy darab van, a könyvesboltban 1175 koronáért osztják. Az testvérek között is közel ötvenezer magyar Forint. Inkább nem vettük meg, kivenni esélytelen volt szintén. Elektronikus formában viszont kezünkbe került. Nagyon érdekes, szakkönyv létére egész olvasmányos darab (Airport Design and Operation). Aztán ágynak dőltünk, Enci szó szerint is, szegény azóta is eszi a vitaminokat, és torokfájásra panaszkodik.
Kedden hajnalok hajnalán kellett bemenni, aztán jó hosszú nap lett belőle megint. Estére paprikás csirke termett az edényben, megvettük hozzá az első külföldi tejfölünket. Szerencsére itt létezik tejföl. És a csirke finom lett.
Kedden betegség miatt „korán” feküdtünk, már tizenegykor. Másnap nyolckor csörgött az óra, vártam Carstent.
Pontban háromnegyed kilenckor teherautó állt meg a ház előtt, már ugrottam is a cipőmbe. Mire a telefon csörgött, addigra az ajtón léptem ki. Carsten, a mi Mikulásunk. Piros kabát, őszes haj, kis körszakáll, szemüveg – nem épp így mutatják a filmekben, de nekünk éppen megtette! Van zsákjában minden jó… 28 kilós dobozt kaptunk, mindenféle otthoni finomsággal, két hátizsákkal, ruhákkal és Túró Rudival!!!!!. Persze felvágtuk rögtön a kolbászt, a szalámit, és a mézet is kibontottuk! És épp úgy örültünk, mintha a Mikulás hozta volna! :) Már el is terveztük: a hétvégén vagy palacsintát, vagy szalagos fánkot sütünk, most hogy végre megjött az otthoni baracklekvár! Na, így kell a honvágyat csökkenteni!
A környezettudatosság jegyében a szalámira rögzített piros-fehér-zöld cérnát meg felkötöttem a táskámra, így már felségjelzés is van rajta, legfeljebb olasznak néznek…
Hogy derűre ború jöjjön, szerdán még kiadtak egy feladatot, két hétre kell írnunk egy 15-20 oldalas beadandó dolgozatot. Mindegy miről, csak legyen köze a mérnökséghez, váljék hasznunkra. Az kell látni majd az irományon, mennyire jól tudunk problémát megformálni, irodalmat kutatni, és mindezt írásba foglalni. Jó gyakorlat lesz, de azért könnyűnek nem mondanám. A borúra a derűt a könyvtár bemutatása adta. Két kedves könyvtáros jött be, elmondták, hogy lehet keresni, előjegyezni stb. Aztán jött az izgalmas rész. Bármit, amit megtalálunk az összesített dán könyvtári adatbázisban, ha az szabad (tehát nincs kikölcsönözve), Dánia bármely szegletéből megszerzik nekünk, ingyen, bérmentve, és mosolyogva. Ugyanígy, elektronikus könyvekkel. Aminek a hozzáférését az egyetem nem vásárolta meg, de más intézménynek megvan, elkérik. Dán szabványok? Itt vannak, vigyétek, csak vigyázzatok rá, mert csak ti használhatjátok, ne kerüljön idegen kézbe, mert csúnya büntetést kell érte fizetni.
Az állam leesett. Nem tudom, otthon létezik-e ilyen könyvtárközi kölcsönzés, ilyen rugalmasan. Lehet. De hogy senki nem kötötte az orrunkra, hogy „Emberek, van ilyen, nagyon jó, használjátok!” – az biztos. Sajnos.
Nagybefektetésként vettünk 5 kiló lisztet. Egész jó ára volt, kicsit drágább, de amit dedig vettünk, nem tetszik. Remélem, ez jobb lesz – a másik egyszerűen nem úgy viselkedik, mint az otthoni liszt. Nehéz így tésztát gyúrni.
Aztán jött a csütörtök hajnal. Forgalomszámlálás feladat: az a jó, hogy nem -5 fokban kellett metsző szélben dolgozni. De a ködös-párás idő nem volt így sem melegebb 2-3 foknál. Mindenesetre a lábam a végére nagyon kihűlt, pedig csak 2 órát mértünk. A hozzáállás itt is egész más: mérés előtt a menzán átvehettük az uzsonna-csomagot, benne friss vajas zsömlék (ez nem Smørebrød, de finom volt), meg kakaó. Kedves gesztus. Tudom, amikor reggel 6-tól mértünk a 2/B úton, akkor fizettek nekünk, de nem lettem volna szomorú, ha a 4 órás méréskor valaki uzsonnát oszt nekünk.
A következő órán felolvadtunk, az angol már csak levezetés volt. Tél ide vagy oda, most nincs havazás, helyette van reménytelen szürke eső. Mégis muszáj volt az Aldihoz legurulnom, hisz’ joghurt nélkül hová lennék? Tegnap, a lisztvásárláskor rettenetesen kattogott a bicikli, ugrott a pedál az agyváltó összes fokozatában, mintha a lánc ugrana. Ma pedig, mint akinek jót tett az eső, újból a könnyen futó, kis piros női biciklin mentem…
És mi lesz holnap? Konzultáció a projektről, Philippe és Niels Leo (ő a mi supervisor-unk) részvételével. Kíváncsi vagyok, milyen anyagot talált nekünk!
És, hogy a kívánságnak eleget tegyek, pár kép egyik legszorgalmasabb olvasónknak itt!
