Akár idézhetném a múlt heti bejegyzés utolsó sorait: „A feladatok jövő hétre tornyosulnak a fejünk felett.” És így is volt, ezért nem született új bejegyzés. Pedig történt azóta egy és más, ha nem is olyan sok. Például volt international party az egyetemen pénteken. Elvileg csak friss diákok mehettek volna, de azért láttunk pár régebbi diákot is, de ez nem rontott semmit a dolgon. Négytől volt a gyülekező (elég furcsa, nem?), mi fél négykor mentünk haza, mivel az egyik tárgyból csoportmunkás feladatunk volt, és sehogy sem álltunk vele. Otthon gyors fordulót tettünk, aztán mentünk is vissza, hat előtt be is értünk. Még mindig nem történ sok szóra érdemes; megnyitották a sörcsapokat, de gyér volt az érdeklődés. Hatra ígérték a jegyben foglaltatott vacsorát is, amit végül 7 után „szolgáltak fel”: az itteni menza (Canteen) svédasztalos rendszerben kínált ennivalót: tulajdonképpen ugyanazt, amit hétköznap is adni szoktak (2-3 féle hús, krumpli, rizs. De ebből nem volt gond, mivel a hétköznapokról megszokott saláta is ott volt: Mindenféle saláta-összetevőt (a fejessalátától az uborkán, kukoricán át az olajbogyóig és sajtig) kitesznek, és mindenki szabadon állíthatja össze a zöld menüt. Vacsora után megnőttek a sorok a pultnál, és a zene is megindult… Sokan nem voltak szégyellősek, és a „parketten” voltak szinte rögtön, és egész este teli is volt a tánctér! Egy darabig még vonakodtunk mi is, aztán amikor Aija-t (finn lány) táncolni hívták, akkor mi is mentünk. Ő előzőleg kijelentette, hogy őőőő nem fog táncolni! Felkérték, de mondta, hogy csak akkor, ha mi is megyünk! Így mentünk… Nem lehetett kivenni a tánctérről vagy három órán át! Én már vagy ötször kimentem inni, lehűlni, amikor ő még mindig bent lépkedett!
Az igazi építő mérnökfiúk tornyot építettek a kiürült műanyag söröspoharakból. Embermagasságú volt, mikor ledőlt! Talán sikerül fotót szereznem róla, akkor majd közzéteszem!
Az est látványossága egy litván lány volt – szegényke biztos zavarba jött a ruhásszekrénynél, így végül nem sok mindent vett fel lányos zavarában :) – nagy népszerűségnek örvendett, mondhatom! De ahhoz képest, a tánctérre be sem tette a lábát! És még olyan szép sem volt…
Végül egy-fél kettő között vetettünk véget a mulatságnak, és erős mínuszok között sétáltunk haza. Bedőltünk az ágyba, mert másnap korán, már tízkor fel kellett kelni ám!
Előző héten kaptunk egy forgalomszámlálás feladatot – még szerencse, hogy ilyet otthon csináltunk már a gyakorlatban! Mindenesetre össze kellett ülni a kis csapattal, hogy megbeszéljük a részleteket. Utána én bevásárlótúrát tartottam, Enci otthon takarított. Hívhatjuk akár Valentin-napnak, de mondhatjuk azt is, hogy ünnepeltük Jule és Peti esküvőjét mi is: a bevásárlásból pezsgővel és fagyival tértem haza! Este dőzsöltünk! Ettünk-ittunk, végül elkezdtük nézni a Keeping the faith (Ég velünk!) című filmet (Edward Norton rendező és főszereplő, Ben Stiller, Jenna Elfman, Milos Forman). Még régen angolórán láttam egyszer, de sokra nem emlékeztem belőle. Nagyon jó film! Mondjuk nem jutottunk a végére, mert az álmosság közbeszólt.
Vasárnap olyan havazásra ébredtünk (na, nem a hópelyhek koppanására!), hogy legszívesebben a redőnyt is visszaeresztettük volna! Ki sem merészkedtünk a házból. Én pedig nagyon mentem volna hógolyózni! De hát, saaaaajnos, egyedül nem jó hógolyózni. Kénytelen voltam bent maradni én is a meleg szobában. Még tanulni is sikerült valamennyit. Megrajzoltam a forgalomszámlálásos ábrákat, képeket gyűjtöttem. Délután fájdítottam egy kicsit a szívemet. Angolórára egy prezentációt kell előkészíteni Magyarországról. Persze rengeteg szép képet szedtünk elő, és rögtön tudtam, milyen rég voltam otthon! Kihagyhatatlan volt Esztergom látképe, a szegedi dóm, a debreceni nagytemplom, a panoráma a Normafánál, vagy épp egy éjszakai kép a budapesti hidakról!
Ha nem is mindennap járok arra, már az első nap feltűnt az egyetem egyik lépcsőházában: a harmadik és második emelet között, olyan 50x150 centis méretben ott lóg Budapest látképe éjszaka a Citadella felől! Rögtön jobban éreztem magam! Egy emelettel lejjebb egy magyar rendszámú négyütemű Trabant díszíti a falat. Azért ilyen messze otthonról még egy magyar rendszámnak is mennyire tudok örülni! Pedig nem mondhatom, hogy hiányom van magyar szóból. Egész nap van kihez szólni magyarul… Mégis nagyon tetszett a két kép..!
Így telt el a hétvége! (Tudom, ma meg már szerda van, de hát nem lehet mindent egyszerre leírni!)
