Blogszünet volt az elmúlt héten, otthon voltam. Különösebben nem részletezném, hogy merre jártam, kikkel találkoztam, ez a blog nem is erről szól… Elég, ha annyit mondok: nagyon jó volt otthon lenni!
Visszajönni kevésbé volt jó élmény. A búcsúzás még könnyen ment, szinte észre sem vettem, hogy messzire, sok időre megyünk. Az autóban öten voltunk, a csomagunk épphogy befért. Mi már kevésbé, hiszen ülőhely még csak-csak volt az autóban, de a vállink szélesebbek, és az út nagy részén egymásnak feszültek… Szóval az utolsó pár óra már kínszenvedés volt csak, aludni megint nem tudtam, és kényelmesen elhelyezkedni sem. Hétfőn reggel, negyed nyolcra érkeztünk meg, kb. 16 óra utazás után. Fél órára ledőltem, majdnem el is aludtam, aztán valahonnan nagyon távolról szólt az ébresztő hangja: fel kellett kelni, órára menni 8.20-ra. Az első fele még egész könnyen ment, a második felében viszont minden egyes pislogásnál megszédített az álmosság, nem volt kellemes. Amikor vége lett az órának, hazamentem, és lefeküdtem, negyed 12-től négyig aludtam.
A vekker előtt pár perccel ébredtem, aztán gyorsan kiszórtam mindent a táskából, hogy utána rendet rakhassak. Ez nem teljesen sikerült, mert megéheztem, és indulni is kellett, elmentem kóruspróbára. Jó, nem hívnám olyan nagyon komoly kórusnak, de énekeltünk pár darabot, és jól éreztük magunkat. Jót nevettünk az ausztrál lányon, aki a karácsonyi dal kapcsán lelkendezett: óóó, a Karácsony olyan jó! Napsütés, barbecue… :) Ha lesz időm, megyek csütörtökön is.
Este végre sikerült Sárival is beszélni, jól kifaggatott, mi minden történt otthon… Aztán mivel nem hitte el, hogy ennyi minden történt, Gyöngyi is csatlakozott a konferenciához, hogy alátámasszon, meg aztán Eszter is egy percre…
Aztán megpróbáltam bepótolni az autózás miatt kimaradt alvást, de csak nem sikerült.

Furcsa, furcsa, de most, hogy voltam otthon, honvágyam lett…