Jancsi går til Danmark 2.0

Másodjára töltök fél évet Dániában. Itt megtudod, mi minden történik velem, merre jártam, miket gondoltam.

HTML

2009. szeptember 17. csütörtök

2009.09.19. 14:51 jantschee

A délelőtt már majdnem szokásosan azzal telt, hogy projektleírást igazgattunk, csak most találkoztunk Niels-sel is, aki még újabb pontokat illesztett be, illetve erősen javasolta… Nem voltunk tőle boldogok, de jobb híján leírtuk, amit mondott. Utána az önkormányzathoz kellett mennem, hátha be tudom jelenteni magamat a mostani lakcímemre, de nem lehetett még. Utána jöttem haza egy gyors ebédre, majd mentem is tovább órára. Egészen érdekes volt, Århus közlekedésének a jövőjét boncolgattuk, meg még fogjuk is egy darabig. Október elején megyünk is majd oda, terepre, mindenféle számlálást meg vizsgálatot végezni. Mikor vége lett az órának, erős kísértést éreztem, hogy elmenjek az uszodába, de lebeszéltem magam, mivel elég álmos is voltam, meg volt itthon is elég dolgom, el kellett végre pakolni a dolgaimat, mivel azok valahogy mindig csak kijönnek a szekrényből, de nem mennek vissza. El is telt az idő ezzel estig, aztán mikor lementem vacsorázni, a 3 portugál srác invitált a vacsorához, mert elmérték az adagot. Aztán velük együtt elmentem a School bar-ba. Kóstoltam velük „zöld bort” ami igazából egy friss-pezsgős fehérbor, mondjuk félédes, de elég savas is. Ez portugál specialitás. Egyébként még alig hallottam portugálokat beszélni, így most meglepődtem a csengésén. Kicsit olyan, mintha egy spanyol beszélne lengyelül: a gyors, egyenletes hanghordozás mellett elég sok a zs, cs hang.
A school bar-ban nem sok élet volt, kb. egy órát lehettünk ott, aztán indultunk is vissza. Mivel a portugálok (egy a szomszédom, kettő meg az ő vendége) pénteken Interrail-es vonatozásra indultak, így a napnak itt lett vége…
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://horsens.blog.hu/api/trackback/id/tr451392723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása