A Leicester Square-nél közel sem volt akkora élet, mint Camden Town-ban, de azért itt is sokan jártak-keltek. Körbesétáltunk, megnéztük mindenféle híresség kéznyomát, Enci vadul fényképezett is. Sétáltunk tovább, a kínai negyeden keresztül: a kirakatban sült kacsák és egyéb ínyencségek lógtak. Mielőtt visszatértünk a Westminsterhez, fél ötre, hogy találkozzunk a fiúkkal, azelőtt még látni akartuk a Picadilly Circust, így arra mentünk. Természetesen megnéztük a szobrot, amit sokan Erósznak gondolnak, pedig Anteroszt ábrázolja. Alumíniumból készült, a világon elsőként – mint azt most utólag megtudtam.
Végül metróra szálltunk, és időben meg is érkeztünk. A metrókocsik ajtajával egy vonalban üvegajtók is nyílnak – állítólag idén bevezetik az egyik vonalon a vezető nélküli üzemet.
Végre világosban is megnézhettük a London Eye-t, az óriáskereket; most forgott is folyamatosan, bár nem valami gyorsan, elvégre menet közben kell az utasoknak ki- és beszállni. A fiúk büszkén mutatták a „zarándoklat” során begyűjtött „ereklyéket”: mindenféle Arsenal-mez és póló, labda, és egyéb finomságok. Bizonygatták, hogy nem is volt drága a bolt, de majdnem a Temzébe estünk, amikor hallottuk, mennyi fontot hagytak ott… Még szerencse, hogy jó erős a korlát a Westminster-hídon!
Aztán a Westminster-apátság következett, ezt is láttuk már sötétben, de a napfény a legtöbb épületnek jobban áll. Csodálatos, mondhatom, sajnos nem mehettünk be, mivel szombat kora délután óta zárva volt. Azért kívülről is szép volt :) Buszt fogtunk ezután, és a Trafalgar Square következett: itt megint a Szent Patrik-napi ünnepségbe botlottunk, épp koncert volt. De ez csöppet sem zavart minket, körülnéztünk, aztán betértünk egy ajándékboltba. Nem igazán akartunk semmit venni, de azért sikerült; nem is ez a lényeg, hanem a kép, amin a díszes társaság különféle szőrös fülvédőkben pompázik! :)
Egészen megéheztünk Encivel, meg még szerettem volna a King’s Cross állomást látni (azért ez szakmai ártalom a javából), ezért kerestünk egy buszt, ami arra ment. A fiúk amúgy is ott ettek, és nagyon elégedettnek tűntek a mennyiséggel és a minőséggel is. Igen ám, de sötétedett, ezért elnéztem az átszállást; a szerencsém az volt, hogy aznap már jártunk a környéken, amerre „tévedtünk” most. Épp leszálltunk, hogy javítsam a bakit, amikor megláttunk egy „sarki kiskocsmát”, és úgy döntöttünk, megér egy próbát. Finomat vacsoráztunk. Utolsó előtti lépésként még szendvicset vettünk a hazaútra, mondván, nem olyan jó ötlet megéhezni a repülőtéren. Pontosabban, a pénztárcánk nem fogja szeretni, az biztos. Sikerült ez is, az utolsó kihívást Londonban az EasyBus megállójának megtalálása jelentette. El kellett menni a Victoria pályaudvarra, és itt, meg kellett fejteni a „BHP RD 8” kódot. Semmi misztikus, Buckingham Palace Road, az állomás oldalában a 8-as állás; de azért nem volt zökkenőmentes, mire ráakadtunk. A hiperszuper London-térkép is új értelmet nyert: mivel nekünk már nem volt szükségünk rá, Enci egy tanácstalan franciának adta, hátha így könnyebben eligazodik.
A busz este 11-re volt kint a repülőtéren. Mire odaértünk, már az összes fekvésre alkalmas pad foglalt volt, néhány ülőhelyet sikerült azért elcsípni. Végül a földön ágyaztam magamnak törölközőből, pizsamából, de akárhány réteget terítettem magam alá, nem tudtam aludni sehogy sem. A padló köve hideg volt, és a zaj is túl nagy volt ahhoz, hogy álomba merüljek. Végül felkeltem, sétáltam a terminálon, ültem, zenét hallgattam, képeslapokat írtam. Kínszenvedés volt hajnali négy óráig várni. Addig Encinek adtam a kabátom, de akkor meg ő mondott le az elalvásról. Újból nekigyürkőztem: és elaludtam. Persze 20 perc múlva ébresztettek a többiek: menjünk be lassan, minek várjunk tovább kint? Így nem lett alvás, aztán bent még várakoztunk jó sokat, mire a kapuhoz szólítottak. Végül csak beszálltunk, és szép, napos idővel búcsúztunk Londontól. A brit szigetek partjait is láttuk még a pára-rétegeken át, de aztán idővel már csak felhőket. Jót bóbiskoltunk a repülőn. Röpke másfél óra alatt eljutottunk Horsens-be, ahol egy gyors zuhany után én már indultam tovább is, órára.
Hát, ilyen volt Londonban. Nagyon élveztük, jó kedvcsináló volt, hogy menjünk máskor is!
