Jancsi går til Danmark 2.0

Nagyon korán volt a reggel. Belapátoltuk a gyors reggelihez kitalált müzlit, aztán már lépkedtünk is a vasútállomás felé. Néhány szobában égett a villany, akkor még tanakodtunk, vajon már ébren van a lakó, vagy még nem alszik, de aztán találkoztunk az egyik csoporttársunkkal, aki még a péntek esti buliból tért haza, és rögtön egyértelmű lett, hogy csak mi keltünk korán.
A vasútállomáson rögtön izgalom támadt, mert csak 2 versenyzőt találtunk ott. Bence elaludt, nem jött el. De mi legyen? A szállást neki is fizetni kell, meg amúgy is, egy ilyen baleset ne döntse romba az utazást. Enci hívta telefonon, szerencsére végül felébredt, felvette. A mi vonatunkat nem érte el, de még nem értünk be Århus-ba, mikor kint volt már az állomáson. Telefonon elmagyaráztam neki, hogyan menthető a helyzet: akár gyorsabban, de 50 koronával (~2000 Ft) drágábban ott lehet a repülőtéren. Mi átszálltunk, közben a ködös hajnalban fényképeztünk párat a vasútállomástól nem messze lévő sétálóutcán. Vasútbarátoknak pedig az århus-i vonatos képeket ajánlom figyelmébe :)
Egészen Kolind nevű városkáig vonatoztunk, egy HÉV jellegű vonattal. Ott volt egy óránk a busz csatlakozásáig, sétáltunk egy kicsit. Végül busszal 10 perc alatt ott voltunk a volt katonai, de most leginkább falusi repülőtérként üzemelő helyen. Egész kicsi reptér, tőlünk 100 kilométerre. Hamar átestünk a biztonsági ellenőrzésen, és szinte rögtön mentünk a kapuhoz, hogy felsorakozzunk a beszálláshoz. Persze a repülő még sehol nem volt, ezért egy szélvédett, ám jeges folyosón kellett várni; aztán végre megjött a gép, megnéztük a csomagok ki-és bedobálását, aztán már ültünk is fel. 20 perc alatt „megfordult” a repülő, időben indultunk, és időben is érkeztünk. Anglia fölött már tisztult az ég, egész barátságos napsütésben szálltunk le. Hihetetlen nagy a Stansted repülőtér, és a terminál hozzá. A Ryanair (amivel repültünk) egész sorokat bérel itt a gépeinek. Hosszú folyosókon, meg mozgójárdán keltünk át, mire a határátkelőhöz érkeztünk. Anglia nem tagja a schengeni övezetnek, így megnéztek minket. Persze közel annyira nem, mint Århus-ban, ahol hosszú perceken át tanulmányozták a magyar, kártya formájú személyi igazolványt; bizonyára ott még soha nem láttak ilyet.
Végül brit földre léphettünk. Kimentünk, megkerestük a könnyű buszt (EasyBus), ami a Pék utcáig (Baker Street) bevitt minket. Szombat délelőtt ellenére dugóba kerültünk, így volt alkalmam araszolás közben egy Rolls-Royce-t, egy Bentley-t, és egy rózsaszín limuzint is nyilvántartásba venni, utóbbiról még kép is van. Azért ilyeneket nem mindennap látunk otthon.
Végül csak odaértünk. A buszból kiszállva széthajtottuk a hiperszuper térképet, és elindultunk gyalog szállásunk, a St. George hotel felé. Ez a Norfolk Square oldalában van: nagyon szép parkosított tér, forgalom semmi, csöndes utca, vakítóan fehér házak… Itt laknánk? Ez remek!
Bementünk, persze a szoba még nem volt kitakarítva. Azért a számlát rögtön kifizettették, ezt a bankkártyám bánta. A tulajdonos egyébként talán olasz volt, de szépen beszélt angolul. Mindenesetre mondta, hogy milyen jó nekünk, hogy azt a szobát kaptuk, vadonatúj. És egy óra múlva kész lesz.
Magyarország óta nem láttunk Tescot, mondhatnám, teszkóhiányunk volt :) Gyorsan be is ugrottunk a pár sarokkal arrébb lévő üzletbe; innivalónk amúgy sem volt a szigorú repülési szabályok miatt. A fiúk aztán Arsenal-meccset akartak nézni, ezért bevették magukat valami kocsmába; mi pedig megnéztük a térképen: nincs messze a Hyde Park, menjünk oda! Hamar ott voltunk, és a többiekről példát véve mi is a fűbe ültünk, és uzsonnáztunk. Aztán megnéztük a gyepen sportolókat (talán rugby volt?). Eljöttünk a Speakers’ Corner mellett, át a Marble Arch alatt. Itt megláttuk, hogy vannak erre pénzváltók; sikerült is szert tenni néhány angol fontra. Az Edgware Road-ot követve elhaladtunk jó pár arab, török étterem mellett, még valamilyen Islamic Bank Of London-t is láttunk; aztán visszatértünk a szállásra, hogy pihenjünk egy kicsit. Fényképek: itt vannak!