A „Sziasztok” tulajdonosa egy 20 és 40 év közötti meghatározhatatlan korú férfiú volt, akiről megtudtuk, hogy Krisna-tudatú hívő és éppen adományt gyűjt, ugye mi is hallottunk róla, hogy szoktak a Blaha Lujza téren ételt osztani. Hallottunk, de azért most a szűkös ösztöndíjból nem tudunk erre szorítani. Azért még elbeszélgettünk pár percet arról, hogy szerinte milyen mogorva a dánok nagy része; kicsit nehezen lehetett leállítani, mert csak mondta, és mondta, és alig sikerült elválni tőle. Végül sikerült, különben még most is beszélne. :)
Aztán továbbmentünk a Bilka boltba, és nagybevásárlást tartottunk: fagyos hal, borsó, csirkemáj jött velünk. Meg egy 9 darabos imbuszkulcs-készlet, mivel az ülést a biciklin imbusszal lehet állítani. Na, ez drága volt, 40 dán tallér! Hagytunk is a boltban, vagy 200 koronát! (Mit nekünk szűkös ösztöndíj?!)
Utána hazatérve könyveltünk, és mivel eddig csak becsültük, hogy állunk a pénzzel, kicsit utánaszámoltunk. Persze pénzből soha nem elég, de nem is állunk olyan rosszul. Akár komolyabb veszteség nélkül átvészelhetjük az itteni időt, persze ez csak elméleti számítás: az ösztöndíj utolsó havi részét csak hazatérés után kapjuk, tehát azt meg kell hitelezni „valahonnan”. És nem számoltuk még azt sem, hogy nem fogunk mindig itt Horsensben üldögélni!
Aztán, megjavítottam a piros kerékpárt! (Hisz ekkor még fekete nem volt!) Próbaút címén rögtön elmentem az egyetemre, meg vissza, végre jól futott, nem súrlódott semmi! A váltó sem ugrált, remek volt! Este még rajzolni kellett, sokára kerültünk ágyba.
Csütörtök reggel le is kellett adni a rajzot, úgyhogy én a „megfiatalodott” két keréken mentem, hogy nyomtassak. Itt az egyetemen lehet nyomtatni, minden folyosó-sarkon van egy-két-három nyomtató, és plotter is akad pár. Bármelyik számítógépről tudok a hálózaton nyomtatni! Persze, az ára oldalanként háromszorosa az otthoni legolcsóbb kis fénymásoló szalonoknak (5 Ft helyett 16 Ft), de akkor is, ki sem kell tenni a lábunkat! (Nem is lehetne, mert itt nincsenek kis fénymásolók.) Napközben tartottunk projekt megbeszélést. Sokáig húztuk, mert Philippe szereti szépíteni az írott dokumentumokat. Úgy kell neki! Este megint vásárolni kellett; enni azért volt mit: találtunk egy kis csirkét :) Már éjszaka volt (11), mikor belekezdtünk a Valami Amerika 2-be, de nem bántuk meg! Annak ellenére, hogy a filmek második, harmadik stb. része nem szokott jó lenni, kellemes csalódás volt! Aztán milyen jól aludtunk!
Péntek reggel csöngettek. A postás kétszer csenget. A gondnok egyszer. De ha a gondnok hozza a levelet? Akkor is egyszer. Kérdés nélkül nyitja az ajtót, dobja be a levelet, és már zár is. Végül is, lehet, hogy csinálunk egy „postaládát” az ajtóra. Hozzánk ne nyitogasson be csak úgy! Egyébként Józsi levelét hozta. Kipróbálta a postát, és csodák csodájára működött.
Napközben meggyúrtam az előző este összerakott kenyértésztát; eddigi legszebb és –finomabb kenyere lett belőle este 6-ra. Jó is, hogy megsült, mert aztán 7-kor fel is vágtuk vacsorára. Nyolc után (bár végül majdnem 9 lett) átmentünk Misihez a főtérre, ott vártuk meg a fél 12-t, amikor tovább mentük a Crazy Daisy-be. Éjfél előtt a belépés ingyenes, és „mindenki itt van, aki számít, mer’ ëgy vodka á jegybe beleszámít!” Ugyan végül valami zöld italt adtak a jegyért, de leginkább édes volt, más ízt nem fedeztem fel rajta. Egyébként két emeletes a hely, alul bárpult, kis tánctérrel és egész jó zenével; fent tánctér van, és hát a zene… Az nem volt valami remek. És 2 óra után ismétlődni kezdtek a számok. Meg amúgy is, a zenének dallama kellene, hogy legyen, nem? Itt nem nagyon volt. Fél háromkor jöttünk el, jó fáradtan. Azért egész jó volt. Szombaton jó későn kerültünk ki az ágyból (11), és rögtön rohantunk is az igen-be. Igen: dánul ismét. Ez egy használtcikk-üzlet, van bútor, háztartási készülék, könyv, lemezek, kazetták… Még pénteken kinézett Enci az Attila úti lakásába egy kis dohányzóasztalt (kép!). 95 korona nem sok érte, és újonnan otthon valószínű, nagyon drága lenne! Megvettük, hazacipeltük, még szerencse, hogy nincs messze a bolt. Később: főztünk, ettünk, tanultunk, ettünk, aludtunk.
Vasárnap, mivel hónap első vasárnapja volt, március elseje, nyitva voltak a boltok. El kellett menni tejért, és mivel a fiúk mondogatták, hogy van Lidl is a városban, csak messzebb, kicsit, felkaptam a biciklire, elmentem megnézni. Az út a másik használt-bolt mellett vezetett el. Zárva volt, de benéztem, és láttam, hogy vannak „új” darabok a múltkorhoz képest. Hétfőn el kell menni nyitásra! – mondtam. A Lidl kellemes meglepetés volt (mondjuk tényleg biciklivel is legalább 10-15 perc), de szép választék van, és nem úgy, mint otthon, olcsónak mondható. Találtam teljes kiőrlésű zsömlét, finom is és talán jobb is, mint a fehér zsömlék. Persze itt a friss zsömle a mi zsebünknek elképzelhetetlen, de ez az elősütött (és néha fagyaszott) verzió sem rossz. Én úgy csuktam be este a szemem: hátha holnap lesz biciklink!
