A péntek reggel bizony nem úgy indult, ahogy képzeltem. Egy ártatlan lépés lett volna csak a dolog – de a nyilallás, amit a térdemben éreztem, rögtön emlékeztetett arra, hogy bizony rosszul léptem. Hát így lépek én félre, hogy még fáj is? Azóta is sántikálok, szombaton alig jártam, ma már jobban – szerencsére szombaton megkaptam kölcsön Bencétől a térdszorítóját, az sokat segített rajtam. Rossz lépés ide vagy oda, pénteken be kellett mennem. Még szerencse, hogy legalább egy biciklink van: azon ugyanis fájdalommentesen tudok közlekedni. Találkoztam Philippe-pel, és Niels Leo-val, kaptunk szép adag anyagot a projektünkhöz, egy szépséghibával azért: a nagy része dánul van! :( Sebaj, arról volt szó, majd kapunk fordítást is; de azért amit átböngésztem, az nem tűnt olyan rossznak: voltak bekezdések, amiről azt hittem, hogy értem! Szerencsére nem döntötte még össze senki ezt az illúziót!
Délután térdszorítót vadásztam volna, mivel akkor még nem tudtam, hogy kapok kölcsön; de végül vagy drága volt, amit láttam, vagy nem volt jó méret, de lényeg, hogy végül nem találtam. Aztán otthon, hogy történjen valami jó is, Enci várt az ebéddel; ez már olyan öt óra felé volt. Meg egy kérdéssel: Megyünk Londonba?
Már előző este volt róla szó, hogy mehetnénk, mert olcsó eljutni, de akkor elnapoltuk, mivel drága a szállás, meg amúgy is drága mulatság… Aludjunk rá egyet! Erre ma megint megkérdezi, megyünk-e? Még ilyet! Mondjuk most nem hajnali fél egykor, amikor már nem tudok túl sok értelmes gondolatot összeszedni a fejemben, hanem délután ötkor. Hát, nézzük meg. Olcsó a szállás, ha úgy megyünk, hogy egy szobában húszan alszanak, és mi csak két ágyat veszünk ki, a többiek vadidegenek. Igen ám, de biztos, hogy erre fel vagyunk készülve? Szerintem nem; még akkor sem aludnék jól, ha minden józan eszemmel megmagyaráznám magamnak, hogy semmi bajunk nem eshet. Így ne menjünk „nyaralni”. Jó, de egy ötágyas szobában is sokkal olcsóbb fejenként az éjszaka, mint egy kétágyasban. Össze tudunk szedni még három embert? Kérdezzük meg a magyar fiúkat, hátha akarnak jönni! (Délután, előzőleg találkoztam velük már, Bence biztosan akart jönni, a többiek még gondolkodtak.) Gyors üzenetváltás Misivel:
– Jössz Londonba?
– Aha. Jó.
– Akkor átjöttök megbeszélni? És kérdezzétek meg Petit is!
Aztán jöttek, és mondták, hogy menjünk. Ekkor jött a bonyodalom. Este 8 körül elfogyott az olcsó jegy! Hát, várunk, nem volt mit tenni. Talán mégsem megyünk? Aztán este vetettünk egy pillantást a repülőjegyekre. Volt, csak egy kis csellel! MEGYÜNK LONDONBA! 56, azaz ötvenhat korona oda-vissza a repülőjegy! (Ez kb. 2000 Ft) A repülőtérre drágábban jutunk el! Rögtön szállást is foglaltunk, a Paddington metrómegálló és a Hyde Park közelében.
A szombat olyan lassan, de biztosan telt el. Mozdulni alig tudtam, ezért mindenért Encit ugrasztottam, ő meg kedvesen adogatta a dolgokat a kezembe. Kint havazott, ideális tanulóidő volt. Tanultunk is, egész rendesen. Este sikerült korán lefeküdni, el is aludtam. Erre fél kettőkor csöngettek. Egyszer. Elgondolkodtam. Ha még egyszer csenget, kopog, kiabál, dörömböl, akkor kimegyünk megnézni. Egyébiránt nem mentünk. Nem néztem ki, mivel semmi egyéb jelt nem kaptunk; valószínűleg egy eltévedt csengető volt; felettünk ugyanis nagy móka-kacagás volt, annyi lehallatszott. Aztán visszaaludtunk.
A mai nap egész délutánig úgy telt, mint tegnap; reggeli-ebéd, közben egy kis tanulás, aztán megkevertem a fánk tésztáját. Utána még ügyködtem a projektes papírokkal egy kicsit, végül megjöttek a fiúk fánkozni. Addigra kiszaggattam a fánktésztát is, Enci pedig sütni kezdte. A fiúk hoztak pudingot, azt is megfőztük, aztán pedig ahogy érkezett, úgy ettük is, szerintem elég jó lett, és tempóból ítélve a többieknek is tetszett. Kibontottuk a baracklekvárt… :) és finom volt! Fél tizenegy után mentek el, szerintem jól laktak, meg is állapodtunk, hogy lesz még ilyen! Most meg ideje lesz aludni már, holnap órára kell menni!
