Háromnegyed kettőkor becsuktam a bőröndöt, ötödjére, a mérlegelésen is átment, csupán fél kilóval léptem túl a megengedett súlyt. Kettőkor már az ágyban voltam, még gyorsan felhívtam Encit, aki ekkor kelt, hogy otthonról induljon. Másfél óra alvás után, csilingelt az ébresztő. Mint aki nem is aludt volna mélyen, úgy ugrottam ki az ágyból, és majdnem pizsamában ugrottam is az autóba. Ferihegy 1 az úticél, a lila repülős cég hat-nulla-nullás járata Milánóba, pontosabban Bergamoba velünk együtt száll majd fel. A reptéren még bágyadt búcsút vettünk Anyutól és Aputól, az álmosság és a repülős izgatottság lógott a levegőben. „Örülünk, hogy mentek” – mondták, és igazuk is volt… De mégis, 30 év után először maradnak hosszú időre „gyermektelenül”, otthon. Nem könnyű. Eljönni sem…

A repülés elsőre félelmetes, izgalmas volt. A taxizás (gurulunk a földön) éppolyan, mint egy buszon, még rázni is úgy ráz. Aztán ráfordulunk a nagyon látványosan kivilágított pályára… És már érezzük is a lóerőket, aztán husssssss… Gyönyörű volt a hajnali lámpafényes Budapest, madártávlatból! Útközben bóbiskolva sejtelmes fények látszottak alattunk, aztán már süllyedtünk is Bergamo közelében. Kelt a nap, mikor a földön voltunk, buszt fogtunk, hogy a szállásra menjünk. Persze át kell szállni, el is néztem az átszállást. Megpróbáltunk visszamenni a Porta Nuovához (itt kellett volna átszállni), megint túlmentünk… Sebaj, összesen 50kg csomaggal, gurulós bőrönddel átvágtattunk a macskakövön egy megállónyit. Végül megtaláltuk a Nuovo Ostello di Bergamo-t. A recepciós kedvesen ajánlotta a csomagmegőrzőt, mivel a szoba csak kettőkor lesz kész. Ettünk-ittunk, végül nyakunkba vettük a várost. A Cittá alta ("Magas város": óváros, vár) volt a cél. Busz vitt ide, olyasmi, mint a várbusz. Csakhogy itt a kocsik is bemehetnek a várba, bárhova! Furcsa, az olaszok nem védik nagyon a műemlékeket! Állítólag a Colosseumnál is mindennap dugó áll…
Nagyon szép város Bergamo! És mekkora élet van! (117 ezer lakosa van, Milánó 40 km innen DK felé) Mentünk az orrunk után, utaztunk a Funicolare-val (sikló). Ettünk pizzát (mi mást, Olaszországban?), meg calzone-t. Aztán fáradtak lettünk, visszamentünk a szállóba. A késő délutáni alvást csak a vacsora kedvéért szakítottuk meg (vivát, kolbászos szendvics! :) ), aztán folytattuk is, másnap hatkor csörgött az óra.

Néhány kép, itt (na nem az alvásról...)