Jancsi går til Danmark 2.0

Tegnap úgy zártam a sorokat, hogy: „Beállítottam az ébresztőt, aztán ledőltem…”
…aztán nem sokkal később, frissen, fiatalosan kipattant a szemem. Ez gyanús, hiszen nem is volt sok időm aludni, és túl friss vagyok. Szokatlan hogy az ébresztő előtt magamhoz térjek… Mennyi is az idő?
Tizenegy… hoppá, akkor rendesen lekéstem a kilencórás munkát, és a fél 11-es projekttalálkozót is, és mindezt átaludtam. Jaj nekem! Persze azonnal szóltam, hogy nem az ufók vittek el, aztán összeszedtem magam és bementem az egyetemre. Zuzanával dolgoztunk pár órát, közben Ingával is találkoztam, szerencsére nem vette le a fejemet, csak mondta, hogy mit csináljak meg hétfőre, elég sok munkát adott most. Kaptunk az egyetemről egy kölcsönszámítógépet, amin a kedvenc programunk, a Novapoint dánul van, de ennek köszönhetően a dán szabványokat is tudja. Hogy szép legyen az életünk, itt sem ment tökéletesen a fájlok átadása, de végül csak belelendültünk az elkerülő út gyártásába. Utána két órán át pakoltam, takarítottam a laborban. Vásároltam, és jó későn értem haza, el is fáradtam. Még egy darabig gondolkodtam, hogy átmenjek-e a Kamtjatkába, de végül maradtam otthon, egy telefonozás és egy korai lefekvés sem esett rosszul.

Egyhuzamban aludtam több, mint tíz órát. Régen volt ilyen, de még utána is álomittasan ébredtem. Mivel sem kenyér, sem más hamar ehető nem volt, ezért rögtön a konyhában kezdtem a napot, sütöttem egy nagy adag fasírtot, aztán háromra bementem az egyetemre, Zuzanával projektezni. Na, itt is eltartott egy darabig, mire felvettük a fonalat, ráadásul újból jöttek a Novapointban a hibák: amit az én gépemen mentettünk, az ő gépén nem látszott részben, amit az ő gépén mentettünk, nem látszott az én gépemen. Remek, ugye? Miután befejeztük a munkát, már nagyjából jöttem volna haza, amikor írt Erika, hogy emergency eset forog fenn náluk, és át kellene menni. Mivel az egyetemtől mintegy 1 percre lakik, mondtam, jó, benézek. A vészhelyzetet az okozta, hogy a Londonból idelátogató nővére hozott egy üveg cachaca rumot, és segédkezni kellett az üveg tartalmának megoldásában. Közben a pakisztáni-újzélandi csoporttársa is átjött, így négyen elszürcsöltünk néhány caipirinha-t, aztán este tíz körül felkerekedtem, hogy átöltözzek itthon. Pont fogmosás közben jöttek meg értem a lányok, aztán lassan tovább indultunk a First Mansion-be. Bent még eléggé kevesen voltak, és elég lassan indult az este, de nagyon jól alakult, táncoltunk rendesen. Szokásosan, a hazaindulással voltak gondjaim, nem szeretek úgy menni, hogy marasztalnak még, nem is mentem még egy darabig. Aztán még hazafelé Gáborékhoz benéztünk, utána már sikerült hazatalálni :) Beállítottam az ébresztőt, aztán ledőltem…

A nap ugyebár 0:01-kor kezdődik… Na, ezt a részt inkább a keddhez számolom még, és fedje homály, merre voltam :) Sikerült viszont egykor ágyba kerülni és fél négykor felkelni. A repülőtérre gyorsan kiértünk, de így is volt egy kis izgalom, mivel a biztonságiak egy soron ellenőriztek csak, és legalább 60-70 emberes sor torlódott fel. Ideges is lettem, nem lett volna jó móka lemaradni a repülőről, bármennyire is jól éreztem magam otthon, és szívesen maradtam volna még… Aztán bejutottam, bent is nagy sort kellett kiállni a beszállásnál, de aztán egy kis szerencsés helyezkedésnek köszönhetően, sikerült a „szokásos” helyemre ülni, azaz a bal oldalon a szárny előtt, a turbinával egy vonalba. A hat óra pár perces felszálláskor még egy kicsit összeszorult a szívem, nagyon szép fényekkel búcsúzott Budapest, aztán szép lassan befelhősödött az ég, majd jött az Alpok, havas csúcsokkal, meg a napkelte narancsos égbolttal. Pontosan érkeztünk Bergamoba, hamar ki is szálltunk, volt közel három órám a következő gép indulásáig. Egy ideig ülve, írva ütöttem el az időt, aztán föl-alá mászkáltam a terminálon (már hazafelé meguntam, akkor sokkal hosszabban kellett várni). Késve indultunk tovább Billund felé, de a pilóta rendesen adta a kerozint, így már időben szálltunk le. Útközben még egy kicsit aludni is próbáltam, aztán Észak-Németország felett már szép napos idő volt, a tájat figyeltem inkább. Ki is szúrtam egy katonai repülőteret, meg az Elba-torkolatot, de sajnos a fotózás nem sikerült olyan jól. Gábor már várt a repülőtéren, egyenesen az egyetemre mentünk, hátha elérjük még Norbi TDK-előadását, amit online-közvetítésben néztek az otthoniak. Még pont jókor jöttünk, nem ártott neki egy kis segítség meg nyugtatás, mert a jól bejáratott technika vacakolni kezdett természetesen, úgyhogy csúszott az előadás is. Ötkor végeztünk, ekkor meg az autó nem akart beindulni, égve maradt a lámpa, és pillanatok alatt le is merült az akku. Kerítettünk az egyik laborból töltőt, egy óra meg egy kicsivel több töltés után rögtön jól indult, így még vásároltunk egy gyorsat, aztán itt tett ki a kollégium előtt Gábor. A hűtő kódját mindig akkor változtatják meg, ha nem vagyok itt, szóval megint nem tudtam kinyitni, aztán a bolgárok megmondták a titkos kódot. Az este nem tartott sokáig, magamhoz képest korán feküdtem, mivel nagyon álmos voltam, otthon sem aludtam sokat…